Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok

2012 augusztus 3-5: II. Horgász és Halas Gasztronómiai Napok

Szarvas, Kákafoki holtág, Kacsa-tó

Hogy miért érdemes eljönnöd? Mert itt nem történhet haleset. Uszonyú finoman, szálkamentesen készülnek a halas ételek. Mert itt minden hal koma, s egyben lakoma.

(a szlogen szerzői: Varró Nórika és Vígh Máté Bendegúz, 11 évesek)

Örömmel tudatjuk kedves látogatóinkkal, hogy az idei rendezvény immár 3 naposra bővül. A rendezvény továbbra is a halas-gasztronómia, illetve a horgász-halász közösség számára megrendezett események, bemutatók, versenyek köré épül. Gondolunk a vízi sportok kedvelőire is és azokra is akik csak egyszerűen természetkedvelők.

Komoly szakmai programokat is szervezünk, halas-, vizes-, gasztronómia szakemberek, előadók segítségével. Természetesen nem maradhatnak el különféle megmérettetések, versenyek sem. Szórakoztató, zenés, táncos programokból sem lesz hiány. Így méltán várhatjuk, hogy idei rendezvényünk is nagy látogatottságra tarthat számot, a nyár várva-várt eseményeként.

halászlé Gyerekek főzés Horgászat